Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Betti

 
Hírek,Események
Hírek,Események : Botlás Veszprémben

Botlás Veszprémben

  2013.04.25. 09:49

Az első „meccslabdáját“ nem használta ki a Fehérvár KC: háromgólos vereséget szenvedett Veszprémben, így egyelőre nem dőlt el az ötödik hely sorsa a rájátszásban. A nap másik mérkőzésén a Dunaújváros legyőzte a Kiskunhalast, ami azt jelentette, hogy az FKC még egy kétgólos vereséggel is behozhatatlan előnyre tehetett volna szert középházi riválisaival szemben…


Az első 15 percben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a második negyedórában a fehérváriak egyetlen alkalommal sem tudták bevenni Vig Vivien kapuját. A szünetig összegyűjtött jelentős hátrányukat – immár az FKC-től megszokott módon – fokozatosan dolgozta le Pål Oldrup Jensen csapata, egy gólra is felzárkózott, azonban egyenlítenie már nem sikerült, és végül 23-20-ra a Veszprém Barabás nyerte a mérkőzést.

A fehérváriak a téli szünet óta a 17. bajnoki meccsüket játszották, és mindössze a negyedik vereségüket szenvedték el; az elmúlt 16 rájátszásbeli mérkőzésükön 13 győzelem mellett csak harmadszor maradtak alul.


NBI, 5-8. rájátszás, 4. forduló:
Veszprém Barabás DT – Fehérvár KC 23-20 (13-7)
Veszprém, 150 néző
Vezette: Hargitai I. Gábor, Markó Gábor

Veszprém: Pásztor, Vig (kapusok), Schatzl 7 (2), Takács 4, Planéta 3, Tóth G. 3, Hosszu 2, Bárány 1, Gulyás 1, Pelczéder 1, Tóth E. 1, Palotás. Vezetőedző: Róth Kálmán.

FKC: Szikora (kapus), Tilinger 7 (2), Horváth 4, Vaszari 3, Azari 2, Triscsuk 2, Emberovics 1, Siti E. 1, Májer, Németh K., Zsigmond V. Vezetőedző: Pål Oldrup Jensen.

Kiállítások: 12 perc; 8 perc
Hétméteresek: 3/4 (Planéta hagyta ki); 2/2

Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-3, 10. perc: 5-5, 15. perc: 8-7, 20. perc: 9-7, 25. perc: 11-7; 35. perc: 15-8, 40. perc: 15-13, 45. perc: 16-15, 50. perc: 20-16, 55. perc: 20-19.

fkc.hu

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Óra
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Betti

 
Tartalom

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!