Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Betti

 
Hírek,Események
Hírek,Események : Sorozatban a tizedik győztes bajnoki rajt!

Sorozatban a tizedik győztes bajnoki rajt!

  2013.09.05. 09:07

¡Bienvenida! A Fehérvár KC nemcsak az új bajnoki szezont „köszöntötte“ a Siófok KC-Galerius Fürdő mérkőzésen, hanem Nuria Benzalt is, aki ujjtörését követően az NBI nyitányán mutatkozott be új csapatában. Az FKC végig vezetve – a félidőben nyolc gól volt Tilingerék előnye – 35-30-ra nyerte meg a meccset, így sorozatban a tizedik idényben kezdte győzelemmel a bajnokságot!


A mérkőzés az EB-ezüstérmes, spanyol irányító kétperces kiállításával kezdődött, mégis Nuria Benzal szerezte a találkozó első gólját. Ekkor, a 4. percben pár másodpercig volt utoljára egy gól a különbség a két csapat között, mivel előbb Emberovics Míra, majd újra Nuria vette be a Siófok kapuját. A két-három gólos fehérvári vezetés az első félidő 19. percétől egyre nagyobbra dagadt, és a játékrész utolsó pillanatában Hajduch Csenge lövésével alakult ki a 21-13-as félidei eredmény.

A második félidő két vendégtalálattal vette kezdetét, melyekre Tilinger Tamara és Mayer Szabina válaszolt (23-15). A 41. percben Horváth Bernadett második góljával kilencre nőtt a hazaiak előnye (26-17), de ekkor váratlan fordulat következett be a játék menetében: nyolcperces FKC-gólszünet és egymás után esett öt siófoki gól következtében (26-22) hirtelen újra izgalmassá vált a mérkőzés. A vendégek 5-0-jára azonban három percen belül 5-1-es szakasszal válaszoltak Pål Oldrup Jensen tanítványai (31-23), akik közül a nem sokkal korábban pályára kerülő Vaszari Virág három találattal vette ki a részét a jelentős különbség visszaállításából.

A hektikus hajrában már nem forgott veszélyben az FKC győzelme, az utolsó perc mégis szolgált néhány érdekességgel. Mintegy fél perccel a meccs vége előtt lőhetett először hétméterest a hazai csapat, de a büntetőt Tilinger Tamara kihagyta. Az ellentámadás során a Siófok jutott időntúli heteshez, és Kiss Éva hárította Dajka Bettina lövését. A meccsnek – és a hétméteres-sorozatnak – azonban még nem volt vége, mivel a játékvezetők úgy ítélték meg, hogy egy fehérvári játékos rálépett a kilences vonalra, ezért megismételtették a büntetőt, melyet másodszorra már nem hibáztak el a vendégek (35-30).


NBI, 1. forduló:
Fehérvár KC – Siófok KC-Galerius Fürdő 35-30 (21-13)
Köfém Sportcsarnok, 900 néző
Vezette: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor

FKC: Kiss, Trimmel (kapusok), Tilinger 8, Azari 5, Herr 4, Emberovics 4, Kazai 3, Mayer 3, Vaszari 3, Benzal 2, Horváth B. 2, Hajduch 1. Vezetőedző: Pål Oldrup Jensen.

Siófok: Pastrovics, Futaki (kapusok),. Dajka 8 (6), Léránt 5, Bogdanovic 4, Szamoránsky 4, Deáki 2, Drávai 2, Erdősi 2, Szalai 2, Lukács 1, Németh, Varga. Vezetőedző: Vladimir Golovin.

Kiállítások: 6 perc; 6 perc
Hétméteresek: 0/1 (Tilinger hagyta ki); 6/8 (Bogdanovic és Dajka hagyott ki egyet-egyet)

Az eredmény alakulása: 5. perc: 2-0, 10. perc: 6-3, 15. perc: 9-7, 20. perc: 12-8, 25. perc: 17-11; 35. perc: 23-15, 40. perc: 25-17, 45. perc: 26-21, 50. perc: 29-23, 55. perc: 33-27.

fkc.hu

Még nincs hozzászólás.
 

Óra
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Betti

 
Tartalom

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!