Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Betti

 
Hírek,Események

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

BOLDOGAT!!!

  2011.05.10. 17:40

Nagyon Boldog Születésnapot Bettinek!!!!

 

 

 

50.mérkőzés Fehérvári mezben!!

  2011.05.08. 10:33

A Veszprém elleni mérkőzésen Horváth Bettinek az 50. bajnoki meccse lesz fehérvári mezben.

„A pontok számolgatása nélkül kell harcolnunk!“

  2011.05.08. 01:53

Az Alcoa FKC RightPhone dunaújvárosi győzelme azt jelenti, hogy a bajnokság  hátralévő két fodulójában – melyek mindegyikét hazai környezetben játssza a csapat – Mihály Attila gárdájának két pontra van szüksége a középház megnyereséhez. A fehérváriak trénere viszont épp a pontok számolgatásával nem akar foglalkozni, hanem a lehető legjobb teljesítményt várja el játékosaitól.

 

Mihály Attila, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzője:

„Egész más felfogásban játszottunk, mint a múlt héten, így egész más volt a játék képe is. A győzelem mellett nagyon fontos, hogy kimásztunk a saját magunk ásta gödörből, legalábbis bízom benne...“

Egy sok gólt hozó mérkőzésen vagyunk túl. Mi volt a siker kulcsa?

„Amit elterveztünk, azt sikerült végrehajtanunk. Szoros mérkőzésen jól oldottuk meg a végjátékot. Így a szezon végén nagy a tét, a játékosok sokkal feszültebbek már, de szerencsére jól jöttünk ki belőle, mert jó megoldásokat választottunk.“

Milyen hatással volt Rátok az a tény, hogy a Békéscsaba tegnap vereséget szenvedett Veszprémben?

„Engem személy szerint nem foglalkoztatott, bár tudtuk mindannyian az eredményt. Nekünk ettől függetlenül, a pontok számolgatása nélkül kell harcolnunk, úgy, ahogy csak tudunk; ezt várjuk el a hátralévő két mérkőzésen is.“

Mint ismert, a napokban távozott a csapatból Ana Amorim. Mennyire tudtátok megoldani az ő helyettesítését ma?

„Már többször nyilatkoztam, hogy igen sokszor volt ő sérült, meg kellett oldanunk már jó néhányszor hiányzását. Ma nem éreztem hiányát, mindenki aki a pályára lépett, hozzá tudott járulni a csapat eredményességéhez. Mostantól Ana távozásával nem akarok többet foglalkozni. Azok a játékosok érdemelnek figyelmet, akik itt vannak, és nap mint nap készülnek az edzéseken a következő feladatokra. Napok óta nem beszélünk már erről, csak a saját feladatunkra, az előttünk álló két mérkőzésre koncentrálunk.“

A bajnokság legvégső fázisába értünk, mindössze két hazai meccs van már csak hátra...

„Mindenképp győzni szeretnénk ezeken, saját közönségünk jóban-rosszban kitartott mellettünk, feltétlenül megérdemlik, hogy szépen búcsúztassuk az idei szezont. Ez ráadásul együtt járna az ötödik hely megszerzésével, ami ettől a csapattól igenis jó eredmény lenne, és nagyon bízom benne, hogy minden játékosom ezt szem előtt tartva legalább így fog játszani, ahogy ma tette.“

fkc.hu

Győzelem Újvárosban!!!!

  2011.05.08. 01:47

Női NB I, az 5-8. helyért, 4. forduló:
DUNAÚJVÁROSI-ALCOA-FKC-RIGHTPHONE 31-33 (14-14)
Dunaújváros, játékvezetők: Bacs, Bán. 

DUNAÚJVÁROS: Víg, Győri, Pisák (kapusok), Balogh B. 6 (2), Erdősi, Felső, Ferling 10 (3), Gáspár 4, Jókai 3, Nagy I. 4, Selmeczi, Sári 2, Takács D. 1, Takács F., Takács L. 1, Velky. Edző: Kiss Szilárd. 

ALCOA: Szikora, Trimmel (kapusok), Azari 5, Bízik 3, Dancs, Gazdag 1, Horváth B. 3, Kuhinkó, Lelkes, Németh N., Rádl 1, Triscsuk 12 (4), Vascsuk 1, Vincze 7, Zsigmond V. Edző: Mihály Attila. 

Kiállítások: 16, ill. 6 perc. 
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/4. 

A mérkőzés előtt: A női élvonal 5-8. helyért zajló rájátszásának tétje nagyban függ a Ferencváros KEK-döntőjétől. Amennyiben ugyanis a Fradi megnyeri a sorozatot, címvédőként a KEK-ben indulhat, rajta kívül pedig a Magyar Kupa 3. helyezettjeként az Alcoa is ott lehet a sorozatban ősztől. Ez esetben a már biztos BL-induló Győrön és Debrecenen kívül az EHF-kupában a bajnoki bronzpárharcban részt vevő Vác, valamint az 5-8. helyért zajló rájátszás legjobb, az Alcoán kívüli helyezettje lesz EHF-kupa-induló. Amennyiben viszont a Fradi elveszíti a KEK-döntőt, úgy a zöld-fehérek játszanak majd a Váccal együtt az EHF-kupában, a középház legjobban szereplő csapata viszont lemarad a harmadik számú sorozatról. A bonyolultnak tűnő számítást átültetve a Dunaújváros-Alcoa mérkőzésre, inkább az újvárosiak számára van tétje a meccsnek, hiszen egy győzelemmel teljesen nyílttá tehetné az 5. helyért zajló küzdelmet. A két Fejér megyei csapat alapszakaszbeli mérkőzésén Ferlingék hazai pályán január végén 29-22-re győzték le a fehérváriakat. 

 

kezi.hu

Presztízs a javából - Bíró László: Nem igaz, ami megjelent

  2011.05.07. 13:05

Szombaton 18 órakor kezdődik a Dunaújvárosi REK-Alcoa FKC RightPhone NB I-es női kézilabda-mérkőzés az újvárosi sportcsarnokban. A felek az 5-8. helyért zajló csatározásban érdekeltek, s ebben az FKC áll jobban, hiszen az 5., amíg az újvárosi csapat a 7. helyen áll. Legutóbb április 15-én csaptak össze egymással a megyeszékhelyen, s akkor az FKC már 10 góllal is vezetett, végül 33-29-re legyőzte megyei riválisát. Az a vereség akkor nagyon fájt a Duna-parti játékosoknak, vezetőknek, akik a mai találkozón revánsot vennének.

Edzői vélemények

  2011.05.02. 15:58

A vasárnapi mérkőzés végeredménye messze felül-, illetve alulmúlta a várakozásokat békéscsabai és fehérvári szempontból. Bohus Bea szoros, jóiramú és kemény meccsre számított, amiből csak az utóbbi kettő valósult meg csapata fölényes győzelme miatt. Mihály Attila játékosai ezúttal kritikán aluli védőmunkát és hitehagyott játékot produkáltak, amivel nagyon eltértek az elmúlt hónapokban magukról kialakított képtől…

 

Mihály Attila, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzője:

„Nem játszottunk jó tempóban, és kritikán aluli védőmunkánk okozta ezt a súlyos vereséget. A legfőbb probléma az volt, hogy ahogy nőtt a különbség, úgy hagyott el minket a hitünk, a hazaiak pedig egyre jobban belelkesedtek. Egy nagyon nehéz mérkőzésre számítottam, ám ekkora különbségre semmi esetre sem gondoltam volna.“
 
Lesz-e valami következménye a súlyos vereségnek?

„Elég nagy büntetés maga a vereség, de persze mindenkinek önmagában el kell számolni a történtekkel. Ezzel a vereséggel gyakorlatilag lenulláztuk magunkat, azonban az élet nem áll meg, készülnünk kell az Újvárosra, előre kell néznünk, mert ez innen már történelem. A célunk nem változott, továbbra is az ötödik hely megőrzésére kell koncentrálnunk.“

A mostani vereséggel kedvezőtlenebb helyzetbe kerültetek, hiszen a hátralévő meccseken nem nagyon lehet már hibázni...

„Voltunk már nehéz helyzetben idén. Ezt úgy is felfoghatnánk, hogy ha nyertünk volna, elkényelmesedhetne a csapat, ám így feszesnek kell maradnunk a három hátralévő mérkőzésre. Bízom benne, hogy így is lesz, és nagyon bízom a játékosaim önkritikájában, mert mind egyénileg, mind csapatban ennél jóval többet tudunk, és ennél többet is kell nyújtanunk.“

 

 

Mellé lőttünk a csabai majálison…

  2011.05.02. 15:53

Május köszöntése nem sikerült kifejezetten ünnepélyesre az Alcoa FKC RightPhone számára, hiszen a fehérváriak kapuja leginkább egy céllövöldére hasonlított Békéscsabán, ahol tizenkét-gólos vereséget szenvedtek. Így a harmadik fordulót követően az FKC előnye egy pontra fogyatkozott a középházi rájátszás tabellájának élén.

KÉPEK!!!! (katt a képre)

Békéscsabán az Alcoa Fkc!!

  2011.05.01. 14:16

A női kézilabda NB I rájátszásában az 5-8. helyért a Budapest Bank-Békéscsabai Előre NKSE együttese az Alcoa FKC csapatát fogadja vasárnap 18 órakor a városi sportcsarnokban.

Bohus Bea, a csabaiak edzője így nyilatkozott az összecsapás előtt: "A fehérváriak három légiósa (Vascsuk, Triscsuk és Amorim), valamint a válogatott Vincze és Szikora kapus a meghatározó ember a vendégeknél. Nagy csatára számítok, a hazai pálya és a hosszabb kispadunk döntheti el a két pont sorsát. Ehhez mindenkinek hozzá kell tennie a magáét a csapatból, és kell három-négy kiemelkedő teljesítmény."

A klubtól kapott tájékoztatás szerint a bosnyák válogatott balátlövő, Ivana Ljubas, a szlovén bajnokság gólkirálynője egyéves szerződést írt alá a lila-fehérekkel. A csabai csapat kétéves szerződést kötött Sipeki Flóra kapussal, aki a Vác játékosa volt, de az Újbudában szerepelt az idén.

kezi.hu

Edzőmérkőzés Szekszárdon

  2011.04.28. 14:43

Szerda délután az UKSE Szekszárdnál járt vendégségben az Alcoa FKC RightPhone. A hétvégi bajnokira történő felkészülés jegyében lejátszott edzőmérkőzést a fehérváriak 43-30-ra nyerték. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy az FKC kemény edzés után ült buszra, míg a Szekszárd délelőtt a Dunaújvárossal is megmérkőzött (31-34).

Felkészülési mérkőzés:

UKSE Szekszárd – Alcoa FKC RightPhone 30-43 (12-19)
Szekszárd

Gólszerzők: Jenőfi 8 (4), Fauszt 4, Gulya 4, Kopecz 4, Kovács 2, Szabó 2, Szekerczés 2, Weigel 2, Horváth 1, Vasas 1; Vashchuk 8 (1), Vincze 7, Horváth 5, Trishchuk 5 (2), Azari 4, Gazdag 3, Kuhinkó 3, Rádl 3, Bízik 2, Lelkes 2, Zsigmond 1.


Mihály Attila, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzője:

„Nagyon összeszedett és koncentrált volt a társaság. Forgattam a csapatot, mindenki komoly szerepet kapott, és becsületesen, tisztességesen és fegyelmezetten végrehajtották a rájuk bízott feladatot.“

Miben lehet hasznos a Szekszárd elleni meccs a békéscsabai bajnokira készülve?

„Nincs két egyforma csapat, és nem is a Békéscsabát akartuk a Szekszárddal modellezni, hanem a mi játékunk csiszolásán volt a hangsúly. Rá akartuk erőltetni a játékunkat a Szekszárdra, ami zömében sikerült, és voltak nagyon biztató jelek a hétvégére. Bízom benne, hogy ez a motiváció és ez a koncentráltság megmarad vasárnapra is. A Békéscsaba nyilván jobb erőkből áll, így rá kell majd tennünk még egy lapáttal!“

Mire kell különösen odafigyelnetek, hogy pontokkal zárhassátok a viharsarki túrát?

„A mi gyors támadásvezetésünkre, a sikeres támadásoknál a gyors visszarendeződésre, de tulajdonképpen mondhatnám az összes játékelemet. Mindenképp markáns, karakteres játékot kell nyújtanunk, mert a Csaba jó csapat! Egy rövidebb kihagyás vagy hullámvölgy is eldöntheti a mérkőzést.“

Sérültek, betegek vannak-e a keretben?

„Ilyenkor a bajnokság vége felé már egyre több az apróbb sérülés; próbáljuk regenerálni a játékosokat, ezért holnap mindössze uszoda és gyúrás szerepel a programban. Úgy látom, a játékosok várják a csatát – azt hiszem, ez a legfontosabb!“

fkc.hu

Békéscsaba Előre NKSE hivatalos oldaláról!!

  2011.04.22. 22:15

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 

Óra
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Naptár
2026. Február
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
<<   >>
 
Betti

 
Tartalom

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA